Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bűnmegelőzési szakemberünkről

Egy újságcikk a 2014. november 6-i Érdi Újságból itt olvasható el a bűnmegelőzésről.

Pintér Imre r. alezredes elérhetősége:

pimterimre@police.pest.hu

pinter-imre.jpg

S egy évvel ezelőtti írás...

Érdi szakképző iskolások a megyei bűnmegelőzési „Beugrón”…


  Ez év novemberében 2011 után immár harmadszor rendezte meg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Krimit tud? – 3.”, elnevezéssel középiskolásoknak szóló játékát. Ezen vetélkedőnek kiindulási alapja a médiából jól ismert, 2007-ben indult „Beugró” szituációs játék volt. Amely kiegészült speciális bűnmegelőzési-áldozatvédelmi ismeretekkel és napi helyzetekkel.

  Ebben az évben is az ORFK XIII. kerületi, Teve utcai rendőrszékházának auditóriuma adott otthont e rendezvénynek, ahol kereken tucatnyi iskola mérhette össze tudását. Régiónkat 2012 után másodszor az érdi Kós Károly Szakképző Iskola háromfős csapata és első alkalommal a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium növendékei képviselték.

  A zsűrit igen neves személy, Németh Kristóf színművész, a Játékszín igazgatója vezette és vetélkedő levezetője a televíziós Beugró játékból jól ismert Novák Péter előadóművész volt.

  A feladat két részből állt, amelyben nagy szerepe volt a jó improvizációnak, de természetesen jól jött az iskolából hozott „színjátszó köri ismeret” is. Ez utóbbi tekintetében láthatóan néhány iskola komolyan készült e megmérettetésre. A múlt évi győztes az egyik gödöllői középiskola volt, aki egy évig őrizhette a vándorserleget.

  Szóval a vetélkedő. Barátnőd Angliába akar menni tartós munkavállalás céljából; valaki hozzányúlt a Facebook-oldaladhoz; számon kérik a szülők rajtad az iskolai mulasztásokat; miként kommunikálsz a nagyszülőddel otthon; jogosítvány nélkül vezet a barátod; fürdősó érkezik postán, amelyet drognak néznek a szülők… Csak néhány fura helyzet a mindennapi életből, amelyről – speciális instrukciós cédulákkal nehezítve – kellett párbeszédet folytatni a versenyen indulóknak. A valódi próbatétel a második fele volt a versenynek, ahol kérdésre csak kérdéssel lehetett reagálni (ún. Bekérdező/kihallgatás), s szorosan a tárgy mellett kellett maradni.

  Egy biztos, múlt évben és most 2013 késő őszén is derekasan helyt álltak, az mezőny első felét erősítve az érdi szakképzős – 11. évfolyamos rendészeti tagozatos - fiatalok. Viszont némi bánatunkra, de azért inkább nagy örömünkre a régióbeli, százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium 9-10. évfolyamosokból álló csapata szerezte meg igazán meggyőző teljesítménnyel, eredeti ötletekkel az első helyet (különdíjjal kiegészítve).

  A csapatokat mentor jelleggel elkísérte az érdi rendőrkapitányság munkatársa, Pintér Imre r. alezredes is, aki ez év őszétől az ORFK új iskolai programja kapcsán itt Érden három középiskola tevékenységét segíti bűnmegelőzési oldalról. „Az ilyen vetélkedők sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mindennapokban elkerülhetjük az egyes veszélyhelyzeteket, éberekké váljanak reflexeink, pontosan tudjuk, miként kell hatékonyan és jogszerűen reagálnunk. Egyszóval: kevésbé válhatunk áldozattá.” – fogalmazta meg a verseny végeztével a tanulságokat, miközben a színpadon egy nagy közös kép készült minden résztvevőről.

  S tanulságként mit fogalmazhatunk meg? Nem közhely, de az ilyen vetélkedőknek minden egyes iskolában, alap- és középfokon helye van. És természetesen készülünk már a 2014-es megmérettetésre is…

Vendégh Zsolt

középiskolai tanár, Érdi Kós Károly Szakképző Iskola

 

 

 
 

 

Profilkép


Képgaléria



Elérhetőség

Érdi Kós Károly Szakképző Iskola

2030 Érd, Ercsi út 8.
Másodlagos, nagyobb tárhelyű e-mail cím: koskarolyszki.erd@gmail.com

+36 23/365-531; +36 23/365-501

iskola@kos.erd.t-online.hu

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Október >>
<< 2017 >>
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          


Statisztika

Online: 11
Összes: 632066
Hónap: 13256
Nap: 592